3.b a József Attila Színház színpadján!

Harreros siker a József Attila Színházban

 

Nagy sikerrel szerepelt az Óbudai Harrer Pál Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola 3. b osztálya az idén is megrendezett Ádámok és Évák Ünnepe c. előadáson.
A két napos rendezvényen húsz iskola tanulói adták elő a világ minden tájáról összegyűjtött mesék feldolgozásait.
A sorsoláson tanulóink osztrák mesét húztak, s külön kihívás volt számukra, hogy egy kellék mesében való használata is sorsolással dőlt el: s ez a homokóra lett!
A színház részéről Előd Álmos mentorálta, segítette a gyerekek felkészülését.
A csoport vezetését, a dramaturgiai feladatokat, a rendezést Sziberné Komjádi Éva tanítónő látta el.

Nemcsák Károly a zsűri tagjaként elismerően méltatta A nyúlpásztor c. mese szereplőinek csodálatos beszédtechnikáját, a hiteles, vicces színészi játékát.
A produkció a Legvidámabb előadás címet kapta.
Huszár Márton tanuló elnyerte a Legjobb fiú főszereplő címet.
Gratulálunk, és jövőre kíváncsian várjuk a folytatást!

Matematika verseny

Felhívás Kerületi Matematika Versenyre
3 - 4. osztályosok számára

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ, Óbudai Harrer Pál Angol Nyelvet Emelt Szinten oktató Általános Iskolája a III. kerületi általános iskolák 3 - 4. évfolyamos korosztályának meghirdeti a matematika versenyt.

Az iskolák harmadik és negyedik évfolyama osztályonként vagy évfolyamonként nevezi az egy-egy tanulót elektronikusan az www.ebtk.hu honlapon a Versenyek menüre kattintva, Jelentkezés tanulmányi verseny nevű űrlap kitöltésével. (Póttagot nem kérünk!)

Nevezési határidő: 2019. február 21.
A verseny ideje 2019. február 28. (csütörtök 14 óra)

A verseny helyszíne:
Óbudai Harrer Pál Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
1033 Budapest, Harrer Pál utca 7.

A verseny felelősei: Oláhné Balogh Éva munkaközösség vezető
Mátrai Mónika Klára intézményvezető

1% „A Harrer Pál Utcai Iskoláért” Alapítvány javára

1% „A Harrer Pál Utcai Iskoláért” Alapítvány javára

Tisztelt Szülők!

Az adóbevallásuk elkészítésekor, kérjük, ha módjukban áll, támogassák iskolánk alapítványát adójuk 1%-ának felajánlásával!

Köszönjük támogatásukat!

 

Adószám: 18040427 1 41

Alapítványi számlaszám: 11703006-20050492  OTP

Az alapítvány elnevezése: „A Harrer Pál Utcai Iskoláért”

Az alapítvány székhelye: 1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.

Az alapítvány célja:

  1. a) oktatás tárgyi feltételeinek fejlesztése
  2. b) az iskola hagyományainak ápolása
  3. c) a tehetséges tanulók támogatása