Pedagógus bemutatkozás

Kajos Nikolett

Tanító • Osztályfőnök • Néptáncpedagógus

Jelenleg: 4.a osztály osztályfőnöke

Bemutatkozás

Kajos Nikolett vagyok, tanító, osztályfőnök és néptáncpedagógus. Tanulmányaimat a Magyar Táncművészeti Egyetemen táncos és próbavezető szakon, néptánc szakirányon végeztem, majd az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán szereztem tanítói diplomát magyar nyelv és irodalom műveltségterületen.

Már középiskolás korom óta foglalkozom különböző korosztályok tanításával, az óvodás gyermekektől egészen a felnőttekig, ami széles körű szakmai tapasztalatot adott számomra.

2018 óta dolgozom pedagógusként, 2023 szeptemberétől a Harrer iskola pedagógusa vagyok, ahol napközis tanítóként, ének-zene tanárként, néptáncpedagógusként és alsós osztályfőnökként is tevékenykedem.

Mire helyezem a hangsúlyt?

  • Az óvodából az iskolába való átmenet támogatása, a fokozatosság elve és a játékos, élményalapú tanulás.
  • Biztonságos, szeretetteljes és elfogadó légkör megteremtése, ahol a tanulás örömforrás, a humor pedig a mindennapok része.
  • Családias osztályközösség építése: kérdezni, hibázni, próbálkozni szabad – a fejlődés természetes része.
  • Kölcsönös bizalom és együttműködés a gyermekekkel és a szülőkkel.

Közösség és tehetséggondozás

Pedagógiai munkámban nagy hangsúlyt fektetek a közösségi élmények megteremtésére. Az év során közösen ünnepeljük az évnyitót, a születésnapokat, a Halloweent, a Mikulást, a karácsonyt és a farsangot, amelyek erősítik az összetartozás érzését, fejlesztik a közösségi kapcsolatokat, és sok örömteli élményt adnak a gyermekeknek.

A tehetséggondozást szintén fontos feladatomnak tekintem: igyekszem minden gyermeknél megtalálni azt a területet, amelyben erős, és ezt tudatosan fejleszteni. Lehetőséget biztosítok arra, hogy a gyermekek érdeklődésüknek megfelelően versenyeken és megmérettetéseken is kipróbálhassák magukat – egyéni vagy csapatformában.

Tanítványaim rendszeresen érnek el szép eredményeket, például a „Tiszán innen, Dunán túl” népdaléneklési versenyen.

Élményalapú tanulás a tantermen túl

Fontosnak tartom, hogy a tanulás ne kizárólag a tanterem falai között valósuljon meg. Iskolán belüli és kívüli programok, kirándulások és kulturális események során fejlődik a gyermekek szociális érzékenysége, együttműködési készsége, önállósága és nyitottsága a világ felé.

Néptánc és hagyomány

A néptánc kiemelt szerepet tölt be az életemben és a pedagógiai munkámban is. Fejleszti a mozgáskultúrát, a ritmusérzéket, az együttműködést és a közösségi élményt, emellett fontos értékközvetítő szerepe is van.

Kiemelten fontos számomra hagyományaink ápolása és a népi kultúra értékeinek megismertetése.

Pedagógiai szemlélet

  • Differenciálás és pozitív megerősítés.
  • Változatos módszerek és eszközök alkalmazása.
  • Csoportmunka és projektmódszer az önállóság és felelősségvállalás fejlesztéséért.
  • Őszinte, nyitott kommunikáció a szülőkkel, kölcsönös bizalomra építve.