Diákönkormányzat (DÖK)

Iskolánk Diákönkormányzatának célja, hogy a diákok véleménye számítson, és hogy együtt egy élhetőbb, vidámabb és összetartóbb iskolai közösséget alakítsunk ki. Fontos feladatunk a Házirend szabályainak megismertetése és betartásának segítése, valamint az, hogy minden tanuló tisztában legyen jogaival és kötelességeivel. A DÖK egész tanévben megszervezi a „Legeredményesebb Osztály” versenysorozatot, emellett minden hónapban igyekszünk olyan programot megvalósítani, amely élményt ad, elgondolkodtat vagy összehozza a diákokat.

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a tanulók aktívan részt vegyenek a programok kitalálásában és lebonyolításában, hiszen a közösség akkor működik jól, ha együtt dolgozunk és számítunk egymásra. Célunk a csapatmunka erősítése, valamint az alsó és felső tagozatos diákok közös megmozgatása az erre kijelölt időszakokban. A DÖK vezetőivel rendszeresen egyeztetünk előre megbeszélt időpontokban, a kapcsolattartás pedig folyamatos a Teams felületen működő DÖK felsős csoporton keresztül. Fontos számunkra az iskola vezetésével való jó kapcsolat is, ezért rendszeresen lehetőség van az igazgatónővel való találkozásra a Diákfogadóóra keretében.